Újévi fogadalmak – az irodában

2021.12.28. - kedd

Ezt a 4 dolgot érdemes betartanotok, ha visszatértek januárban az irodába.

Lefogyok, edzeni kezdek, leszokok, megbocsátok, szelektálok…sokáig lehetne sorolni a sokat hallott Újévi fogadalmakat. Az önmagunknak tett ígéretek egy része a munkát is érinti, így érdemes lehet év elején összeülni a kollégákkal és közösen elszánni magatokat! Azért, hogy legalább az irodában megvalósuljanak a fogadalmak, ebből az 4-ből érdemes inspirálandótok

Feldobjuk a munkakörnyezetet!

A fizikai környezet nagy hatással lehet a produktivitásra, a hangulatra, sőt az együttműködésre is. Érdemes az új évben egy kicsit felfrissíteni a berendezést néhány kis költségű dekorációval. Egy-két fotóval, némi festéssel, néhány növénnyel saját karaktert kaphat az iroda, és máris jobban a magatokénak érzitek majd

Meghallgatjuk egymást!

Nem csak a kávézóban, hanem a cég ügyeiben is. Ha eddig nem volt, bevezethettek rendszeres felméréseket, amiben a kollégák visszajelzést adhatnak a cég működéséről, aktuális állapotukról, a feladatmennyiségről, döntésekről. Ha van tere a véleménynek, van rá esély, hogy a legfontosabb mondatok jövőre nem a karácsonyi buli pletyka szekciójában hangzanak majd el

Tisztázzuk a kérdéses pontokat!

Hónapok óta kering a folyosókon, hogy valójában a legtöbben nem tudják mik az előléptetés vagy a bónusz feltételei és, hogy mik a teljesítmény célok az idei évre. Sokszor a vezetőség nem azért nem oszt meg információkat, mert titkolózni akar, hanem mert azt gondolja, egyszer elég volt elmondani/leírni ezeket valahova. Ha úgy érzitek, vannak tisztázásra szoruló pontok, ne várjatok, tegyétek fel a kérdéseiteket!

Felrázzuk az csapatot!

A fenti három és igazából, bármilyen más fogadalmat könnyebb betartani, ha összetartó, egymással jól kommunikáló, közös történettel rendelkező csapat vagytok. Egy- egy csapatépítő alkalom, ahol a kapcsolódások megerősödnek, szárnyakat adhat a teljesítménynek és a hangulatnak is. Kezdeményezzetek a vezetőségnél: írjátok össze miket csinálnátok szívesen együtt terjesszétek fel a javaslatot (ha lehet persze költségekkel együtt), a legközelebbi nagy meetingen. Ha ezt az egy fogadalmat betartjátok, már biztosan elégedettebben zárhatjátok a következő évet!

Forrás: https://www.outbackteambuilding.com/blog/office-new-years-resolutions/

Szerző: B.B.

Fotó: Envato

Forrás: munkaeropiac.eu